Miénk a Sziget!

Nem, nem az augusztusi fesztiválról van szó, bár kétség kívül nem lenne rossz... Tatabányán örökbefogadási akció indult idén, melynek keretében a VDÖK gondozza három évig a Csónakázó- tó szigetét.
Kertészkedni a város szívében egy forró júniusi délután- nincs is ennél kellemesebb (talán csak a munka utáni édes pihenés az árnyékban a többiekkel, meg egy jeges kávéval...).
Sokan gondoltuk így; én a 4 órai találkozó után 5 perccel (!) érkeztem és akkor már mindenki kezében gereblye, ásó, kapa, nagyharang -ja az nem- helyette szemetes zsák volt.
Igazi kertészek segítettek nekünk a sziget szebbé varázsolásában, külön köszönet ezért az M-Díszkertnek, akik nélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne!
Problémák azonban midig akadnak. Ezúttal a kevés lomb seprű okozott némi fejtörést, majd egy "hatalmas" méretű rágcsáló jelent meg a színen- diákpolgármester kisasszonyunk nem kis ijedségére...
De minden jó, ha jó a vége. A seprűkérdést csereberével oldottuk meg, a négylábú pedig magától eliszkolt (őt sajnos nem sikerült lefényképezni). Csak úgy repült az idő.
Mire észbe kaptam már pakoltunk; a közös fotó után fagyival, és jegeskávéval jutalmaztuk meg magunkat.
Azzal búcsúztunk, hogy jövünk legközelebb is "terepet rendezni", és majd egyébként is találkozunk ITT- hiszen MIÉNK A SZIGET!

Csík Réka

A cikkhez tartzozó képek megtekinthetők a Galéria menüpontban